Beszámoló a 2002-es dortmundi kiskunfélegyházi keringő kiállításról


Miután véleményem szerint Dortmundban a - nagyrészt indokolt - kritika a ketrecek mellett hangzott el, reméltem, hogy az érintett tenyésztők J. Wutzler és P. Klein beszámolnak a legutóbbi újságban mindennek visszhangjáról. Vajon mindenki lusta tollat ragadni, vagy csak nem meri a Dortmundban elhangzottakat papírra vetni? Akkor is, ha a beszámolóm után ismét újjal mutogatnak rám, szeretném megpróbálni, a helyszínen elhangzott súlyos kritikákat papírra vetni. Erre korrekt keretek között egy egyesületi újságban és családias egyesületben lehetőségünk kellene, hogy legyen. Csak egy telefonhívást tudtam a beszámoló egyik aláírójától kicsalni, akivel a vitatott pontokat négyszemközt tisztáztuk. Mint tenyésztő, én az egyesületi újságban arról szeretnék olvasni, ami a helyszínen történt, máskülönben nincs értelme a beszámolóknak, ha azokat féligazságokkal kifényezik, a lényeget pedig elhallgatják. Kinek használ ez az egész fényezés és ködösítés? Bár mindenkinek megvan a saját látásmódja és véleménye, ami rendben is van, ám a tényekhez ragaszkodni kellene. A következő beszámolóban szeretném megpróbálni a véleményem szerint indokoltan elhangzott kritikákat, leírni.

A fekete szívesek között egy kitűnőre értékelt tojó esetében, (Zilinski) nem szép színében elhatárolt mell bevágást lehetett észrevenni. Egy ilyen hibával rendelkező állatnak ilyen magas értékelést adni, nagyon bátor és merész dolognak tartom. És amikor még ráadásul a tojók szuper homlokszélességéről olvastam, egyszerűen felment bennem a pumpa. A plüssszerű homloktollak széles fej látszatát keltik. Ha azonban az állatot megtapogattuk, csúcsos fejformája kirajzolódott. A fejtollak olyan feltupírozottnak tűntek, mint hajdan Gloria fon Turn und Taxis frizurája.

A kékszíveseknél nagyon sok állat kapta azt a bírálatot: túl hosszú, illetve nagy előke. Az előkék majdnem mindegyikének normális átlag mérete volt, és nem voltak rövidebbek, mint más színárnyalatok esetében, ahol viszont ehhez hasonló kritika nem szerepelt a lapokban. Vajon itt a kékek esetében egy kicsivel többet követeltek? A kékkovácsolt - szíveseknél egy kitűnőre értékelt állat estében (Pastor, tojó), amelynek előkéje tényleg túl rövid volt, és a kritika most helyénvaló lett volna, ezzel szemben semmi sem állt a lapon. Jellemző módon egy fakókék kovácsolt - szíves állatot 94 ponttal értékeltek, habár ez a színárnyalat tudomásom szerint (legálbbis a standardban nem áll) nem elismert, és ennek megfelelően az AOC osztályban kellett volna állnia. A kékszíveseknél a valóban legtipikusabb hím 94 ponttal értékelve (Franz Sayer, a győztes testvére) a sarokketrecben állt. Sajnos, ennél az állatnál hiába kerestem az egyik oldalon a kifejező rozettát. A hiányzó, vagy csak nem eléggé meglévő fajtajegy esetén ez az értékelés nagyon hízelgő, mivel szememben ez inkább hiba, mint kívánalom lett volna, de sokan a jelenlévők közül igazságosnak találták az értékelést. Nem szeretném, ha félreértenének, ezt a tenyésztőnek is megmondtam és megindokoltam. Ezt a különben csúcs hímet rögtön magammal vinném, s megfelelő pároztatással (egy szuper fésűs és kitűnő rozettával rendelkező állattal pároztatva) tenyészetbe helyezném. A beszámolóban feldicsért kiválóra értékelt állat (fiatal hím, Stender), úgy nézett ki, min egy 10-15 évvel ezelőtti jó állat a Fritz Hartmann féle irányvonalból. Megnyerő volt óriási fésűjével és szuper rozettájával, de túl hosszú volt, túl vékony, és csúcsos, hosszú csőre volt. Ha azt olvassuk, hogy ez előtt az állat előtt mindenki megállt, akkor az csak azért lehetett, mert a magas pontokat látván az illető szemét dörzsölte a csodálkozástól. A laza fésűtollakat néhány tenyésztő az időjárással indokolta. Én csak azt kérdezem, hogy akkor hogyhogy néhány állatnak ugyanolyan csarnok feltételek mellett tömött rozettájuk volt, míg nagyrészüknek túl laza, majdhogynem plüssszerű. Ez minden színárnyalatnál megfigyelhető volt, nagyobb mértékben viszont a kékeknél.

A vörös szíveseknél, - nem csak saját véleményem szerint -, egy (feltehetően) hímet, melyet a tenyésztő a múlt évben már többször tojóként állított ki, most hímként és nem tojóként értékeltek. Az állat, ahogyan azt pusmogják, egy tojó lenne? Ha a tenyésztő ezt a szemrehányást vissza szeretné utasítani, kész vagyok ezt a tojót nálam elszállásolni, amíg az tojást nem rak, és ezután nyilvánosan bocsánatot kérek. Mindenkivel megtörténhet, ha idősebb hímeket állít ki, vagy az állat beteg lett, és nem talál a tenyésztő pótlást azonos nemben. De ismételten ugyanazt az állatot rossz osztályban kiállítani? Úgy gondolom, hogy ez csalás és félrevezetés a többi tenyésztővel szemben.

Hogy milyen nehéz olykor a bíráló dolga, nagyon jól megfigyelhető volt egy sárgaszíves kiváló hím esetében. Öt méter távolságból szemlélve felismerhető volt az állat fedetlen háta (jó-gyanús) 1.5-2 méterről figyelve legjobb oldaláról mutatkozott be (igen jó-kiváló), és ha még közelebb mentünk a ketrechez, szárnyát felhúzva, az elkezdett kifordulni (ismét jó). Ilyen közel van egymáshoz öröm és bánat.

A rozetták esetében is különböző vélemények hangzottak el vita közben. Véleményem szerint az állat rozettáját a ketrecben lehetne jól megvizsgálni, más tenyésztők szerint viszont kézbe kell fogni az állatot, eközben azonban a tapasztalatok szerint az állatok a fésűt felhúzzák és az így tömöttebbnek hat.

Összességében nézve elmondható, hogy a csúcs minőség terjedelemben közelebb került egymáshoz. A feketék és vörösek meg tudták tartani a tavalyi év minőségét, a sárgák és kékek esetében pedig kétségtelen az előrelépés, ami a típust illeti. A jövőben, tollazatban gazdagabb és tömöttebb fésűre, valamint a jól kihangsúlyozott rozettára kell ügyelnünk. A csőrnek is szélesebbnek kell lennie, miközben az alsó csőr állagának erősebbnek kell lennie, mivel néhány állat úgy tűnik, csak az alsó határ szintjét éri el.

És még valami Ferdi különbírálókhoz írt beszámolójához: Azt írja, hogy olyan bírálók kerestetnek, akik a déleket-európai, fajtákat ismerik és már regionális kiállításokon korrekt értékelést, folytattak. Én abból indulok ki, hogy minden bíráló korrekt módon kívánja az értékelést lefolytatni. Ahogyan az előbbi sorokból kiolvasható, egy bíráló és egy tenyésztő is tévedhet az állatok szelektálásakor. Mindenkinek megvan a saját véleménye, mindenki másra helyezi a hangsúlyt, és vannak dolgok, melyek fölött figyelme elsiklik, ez így emberi. De épp ezért találkozunk a ketrecek mellett, vitát folytatunk, a mindenkori álláspontunkat hangoztatjuk, és megpróbálunk a jövőben egy közös nevezőt találni. Ha szükséges, önkritikusnak is kell lenni, a saját galambokat illetőleg, és ha szükséges írni kell egy túl jó bírálatról is (szerencséje volt). Ezt lehetővé kell tenni az egyesületi újságban is. Mindez remélhetőleg a jövőben egységesebb irányvonal megtalálását szolgája.

De előnnyé is válhat, ha egy általános bíráló értékeli az állatokat, és csak a standard szerint bírál, bármiféle személyes nézőpont nélkül. De akkor miért kell, hogy a bíráló az egyesület tagja legyen? Habár ez kívánatos és törekedni kell rá, de nem tartom tényszerűen kötelezőnek.

Megemelem a kalapom minden bíráló előtt, akik szabadidejüket „áldozzák fel” (sokszor szabadságot kell kivenniük), hogy állatainkat bírálhassák. Mindenki azon fáradozik, hogy a legjobbat nyújtsa, és mindezt idő szűkében, hisz állatonként kb. 3 perc áll a bíráló rendelkezésére, és ez idő alatt kell az összbenyomást megfogalmazni, előnyöket, kívánalmakat, hibákat papírra vetni, esetleg a standardnak utána nézni, az állatot ketrecből kivenni, a gyűrű számát lejegyezni, stb. Hogy esetleg közben hibák fordulhatnak elő, érthető és teljesen emberi. Én is jelentkeztem bírálói képzésre, de szakmai okokból nem tudtam folytatni, mivel a munkaadómtól nem mindig kaptam szabadságot. A hivatás, amellyel az ember mindennapi kenyerét keresi, mégiscsak előbbre való. 7 oktatás, 6 próbabírálás, 2 gyűlés, a különböző kiállítások látogatása, esetleges továbbképzések, nem túl sok szabadidőt tesznek lehetővé. Gyorsan összejön 20 hétvége is, az útiköltségekről nem is beszélve. És ott van még a házastársunk is, aki szeretne olykor velünk menni a karácsonyi vásárra. Ezért is kellene kritikával, még ha indokolt is mindig korrekt módon eljárni. De a bírálóknak sem kellene csak negatívan értékelniük, ha valaki valamit kritizál. Hisz nekünk tenyésztőknek egyszerű, ha valami a lapon szerepel, csak el kell olvasni. De kb. 80 állat esetén, hogy ne veszítsük el az átlátást, és mindig észben tartsuk az előző állatokat, az már megkövetel egy és mást.

Nos ez lett volna, s nagyon örülnék, ha néhány kiállító pár sort papírra vetne!

Baráti üdvözlettel:

Guido Nielebock